Minden ami DELFIN- Kedves Vadász
Minden ami DELFIN- Kedves Vadász
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Delfinmenü
 
Bevezető
 
Híres emberek
 
Barátai-e a delfinek az embereknek?

 

Barátai-e a delfinek az embereknek?

 

A görög szájhagyomány az alábbi történetet őrizte meg az ember és a delfin kapcsolatáról: „Egy Koiranosz nevű férfi halászokkal találkozott, s ezek éppen azon voltak, hogy megöljék a hálójukban vergődő delfint. Koiranosz lebeszélte őket erről, s miután pénzzel kártalanította a halászokat, a delfint visszaengedte a tengerbe. Rövid idővel később Koiranosz Mikonosz szigeténél hajótörést szenvedett. Mindenki elpusztult, egyedül Koiranosz marad6t életben. Egy delfin mentette meg úgy, hogy kivitte a partra.” Régi római és polinéz legendákból, de saját évszázadunkból is ismerünk jó néhány olyan történetet, amelyben delfinek segítették a bajba jutott embert. Az amerikai „Natural History”című folyóiratban például 1943-ban így számol be egy floridai esetről: „Egy asszony fürdőzés közben elveszítette az eszméletét, később már csak annyit érzett, hogy valaki erőteljesen meglökte és partra tolta – egy delfin.” Hasonló módon szokták segíteni a delfinek beteg vagy megsebesült fajtársaikat, amikor megtámasztják őket, hogy azok a felszínen levegőt vehessenek.

Az ámbráscetek megtámadott vagy sebesült fajtársaikat gyűrű alakban körülveszik, s ún. „margaréta alakzatot” vesznek fel. Számukra ez manapság végzetes lehet, mert ebben a helyzetben a bálnavadászok egyenként ki tudják lőni az állatokat.

Az évszázados mészárlások ellenére a bálnák és a delfinek nem veszítették el bizalmukat az ember iránt, bár tanultak a szörnyű tapasztalatokból, és ma már nem úsznak olyan közel a hajókhoz, mit korábban.

Kalifornia partjai mentén bálnalesre viszik a nyílt tengerrel, ahol vándorlásuk közben figyelhetik meg a szürkebálnákat.

Az antik mondák gyakori témái a delfinek, akik – a legenda szerint – sokszor segítették a halászokat munkájukban Awenir Tomilin szovjet bálnakutató egy orosz halászhajó és egy delfin különös találkozásáról számol be. A delfin véletlenül belekerült a halászok hálójába, de szabadon engedték. Néhány nap múlva a megmentett állat visszatért a hajóhoz, és újra meg újra bukfenceket hányt a levegőben, mintha fel akarná hívni valamire a figyelmet. Hogy mire, arra akkor jöttek rá a halászok, amikor bekapcsolták a „visszhangrévkalauzt”, az echo-lokációs radarjukat. Ez a készülék a radar elvén működik, és segít a halrajok bemérésében. Ott, ahol a delfin táncolt, a műszer hatalmas halrajt jelzett!

 

Forrás: Bálnák és delfinek című könyv

 

 

Emlősök
 
Cápák
 
Csalánozók
 
Szivacsok
 
Emberi hatások
 

Írd meg születési adataidat: szül. éve, hónapja, napja, óra és perce, a hely ahol születtél. Rendeld meg a horoszkópod!    *****    Nézd meg a minta horoszkópokat itt a fõoldalon, hogy lásd milyen profi elemzéseket kínálok. Ne felejtsd megrendelni!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenézni! Tudd meg Te is, hogy miben segíthet az asztrológia!    *****    Születési, párkapcsolati, gyermek, fogamzási és kérdezõ horoszkóp, rendkívül kedvezõ feltételekkel. Rendeld meg, várlak!    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K