Miként találja meg a cet a táplálékot és hogyan táplálkozik?

Az emlősök általában viszonylag jól látnak. Miután azonban a cetek a szárazföldi életmódot a vízire cserélték, nem sok hasznát vették a látás képességének. A víz túlságosan zavaros ahhoz, hogy tisztán lehessen látni benne, ráadásul a felszín alatt rohamosan csökken a fény.

A víz felett természetesen a szemre szükség van. A kardszárnyú delfin gyakran fel is ágaskodik a vízben, hogy körülnézzen: nem lát-e egy hajót közeledni vagy egy jégtáblán úszó, ígéretes kövér fókát.

A víz alatt a szaglásnak sincs különösebb jelentősége, hiszen a szaglószerv csak gáznemű anyagokra reagál. Éppen ezért például a cetek orra is csupán légzőszerv: a szagló nyálkahártya és az agyban található szaglóközpont ezeknél az állatoknál többé-kevésbé elcsökevényesedett.

Az ízlelést a bálnák többek között arra használják, hogy nagy pontossággal meghatározzák a víz sótartalmát, vagy hogy vizeletük alapján beazonosítsák fajtársaikat. (A bálnák gyakran vizelnek, mert így tudják eltávolítani a testükben felhalmozódott felesleges sót.)

A fogasceteknek azonban mindezek helyett kiválóan működő ultrahangjuk van. Az echo-lokáció vagyis a visszaverődő hang segítségével pontosan meg tudják határozni a kiszemelt zsákmány helyét. Hasonlóképpen a levegőben élő denevérek is, amelyek szintén emlősök. A zsákmányt testéről és a környezetből visszaverődő hangok alapján a delfinek tökéletesen kiismerik magukat.

A cetek - legyen szó bálnáról vagy delfinről- még a 280 kHz-es hangjeleket is meghallják! Ez az „ultrahang” messze meghaladja az ember által hallható hangtartományt, hiszen az emberi fül csak 18 kHz-ig érzékeli a hangokat. Mindezt hangmérnökök víz alatti mikrofonok és speciális készülékek segítségével számunkra is érzékelhetővé tudják tenni. A cetek gyors kattogásszerű hangot - alacsonyat, magasat, füttyentőt, kattogót stb. - hallatnak. Másodpercenként 5 és 500 kattogás követheti egymást. A hangok többsége vélhetőleg az orrjáratban képződik, ahol több légzsák is van. Ha a cetek erősen fújják ki rajta a levegőt, akkor ezek rezgésbe jönnek. Valószínű, hogy kis levegőmennyiségeket préselnek ide-oda, újra meg újra a szűkületen keresztül. Így a hosszabb ideig tartó merülések közben levegőpazarlás nélkül is képesek hangot kibocsátani.

A fogascetek homlokán lévő domborulat, a zsírpárna szerepét sokáig nem tudták megfejteni. Ma azt tartják valószínűnek, hogy az ultrahanghullámok előzetes összegyűjtésében és fókuszálásában játszik nagy szerepet. A fogascetek a vízben gyorsan terjedő, nagy rezgésszámú ultrahangokat bocsátanak ki. Ezek beleütköznek a halakba, növényekbe, sziklákba, a vízfelszínbe, majd onnan – akárcsak a visszhang – visszaverődnek. A visszhangokat a fogascetek a belső fülükkel érzékelik, ahová az alsó állkapcsuk segítségével jutnak el a hangrezgések. Agyuk ebből alakítja ki a környezet képét.

Ez a hanggal működő tájoló rendkívül pontos. A delfináriumokban fogva tartott állatoktól tudjuk, hogy még az 1 mm átmérőjű drótot is észreveszik a vízben. Könnyűszerrel megkülönböztetnek két olyan, majd nem egyforma golyót, amelynek hajszálnyi nagyságbeli különbségeit az emberi szem nem is érzékeli. Valószínűleg nagy távolságról felismerik barátaikat és ellenségeiket, és távoli halrajokat is képesek felkutatni. A visszhang sok mindent elárul nekik az ellenfél nagyságáról, fajáról, sőt még az egészségi állapotáról is: a delfinek hanghullámai behatolnak a másik állat belsejébe, és egyfajta „röntgenképet” adnak róla.

Egy dolog van csupán, ami sajnos ezeken a tökéletes érzékelő állatokon is kifog: a korszerű műanyag halászháló. Ezeket hiába tudják érzékelni: óhatatlanul belegabalyodnak, s Évről évre állatok milliói fulladnak meg így, többek között cetek, tengeri madarak, teknősök és fókák. 

Forrás: Bálnák és delfinek című könyv