Szivacsok

A gerinctelenek e színes és változatos csoportjának tagjai állandóan az aljzathoz rögzülve élnek. A természettudósok régen növényeknek tartották őket, de ma már tudjuk, hogy állatok, amelyeknek nincsenek közeli rokonaik. A szivacsok vizet szívnak be testük apró nyílásain (pórusain), ebből kivonják a táplálékrészecskéket és az oxigént, majd a víz távozik. Sok fajuk él korallzátonyokon és sziklákon, néhányuk pedig édesvízben.

FELÉPÍTÉS

A szivacsok testszerveződése csatornarendszeren alapul, amelyet speciális sejtek (galléros ostorossejtek) bélelnek. Ezek húzzák be a vizet a pórusokon keresztül a szivacsba úgy, hogy hosszú ostorukkal csapkodnak. Az ostor tövénél lévő apró tapogatók gyűrűje felfogja a táplálékrészecskéket, majd a víz és a salakanyagok a szivacs nagyobb nyílásain át távoznak. A szivacs merevségét az egész testben szétszórt apró tűkből álló váz biztosítja, amelynek anyaga szilícium-dioxid vagy kalcium-karbonát.

ÉLŐHELYEK

A legtöbb szivacs kemény aljzathoz rögzül, bár egyesek laza üledéken élnek, néhányuk pedig befúrja magát a sziklákba vagy kagyló- és csigaházakba. A szivacsok gyakoriak a sziklazátonyokon, a hajóroncsokon és a korallzátonyokon, változatos mélységben és hőmérsékleten. Legnagyobb állományaik ott fordulnak elő, ahol erős az árapály áramlása, hiszen ez több táplálékot biztosít nekik. Rákok, férgek és más állatok élhetnek a szivacsok belsejében, de a külsejükön nem sok állat telepszik meg. A szivacsok ugyanis a ragadozókat elriasztó vegyületeket termelnek.

Forrás: Az Óceán című könyv