Miért válnak mégis egyre ritkábbá a bálnák?

Mindezek ellenére máig is üldözik és mészárolják ezeket a szelíd óriásokat. Japán és Norvégia máig vonakodik elfogadni a kereskedelmi célú vadászati tilalmat. Ezenkívül léteznek még kivételes törvények, mint például az úgynevezett „aboriginal whaling”, ami feljogosítja az eszkimókat, hogy ősi jogon vadászhassanak. A Dániához tartozó Grönland, Feröer szigetek, Kanada és Oroszország jócskán kihasználják a megengedett kvótát. Nagyon sok bálnafaj, narvál és delfinfaj nem esik hivatalos tilalom alá, és ezért ezrével mészárolják őket. A japán halászok például évente delfinek százait pusztítják el, mert azok állítólag túl sok halat fognak ki előlük, holott a halhiány oka sokkal kevésbé a delfin, mint inkábba túlságosan sok janpán halászhajó. Amióta a bálnavadászatot kereskedelmi célokra megtiltották, a bálnákat a „tudományos vizsgálatok” ürügyén pusztítják. A legtöbb tudós ezt teljesen értelmetlennek tartja, sokkal szívesebbek figyelnének meg élő bálnákat és delfineket.

Csak a Csendes-óceánban évente legalább 100.000 delfin esik áldozatul a tonhalászat „ráadásaként”. Belegabalyodnak a tonhalaknak szánt hálóba, és megfulladnak. A tengerben úszó gazdátlan hálók rengeteg bálnának, delfinnek, tengeri madárnak, teknősnek és fókának váltak a végzetévé. Míg korábban a hláók kenderből készültek és gyorsan elrothadtak, ma – műanyagok lévén – évtizedekig is eltartanak.  Ezeket azonban az állat tájékozódási rendszere nem képes felismerni. Ha ezekbe a „szellemhálókba” egy állat belekavarodik, óhatatlanul megfullad. Ausztrália éppen ezért nemrégiben betiltotta az ilyen műanyag hálók használatát. De még akkor is kérdéses, hogy meg lehet-e őrizni még valamennyi, még létező bálnafajt a kipusztulástól, ha teljes mértékben abbahagynák a bálnák vadászatát. A Csendes-óceán északnyugati részén az elmúlt időszakban annyi nagy ámbráscet hímet lőttek ki, hogy a nőstények közül ma sokan nem találnak társat és nem lesznek vemhesek.

A 19. és 20. századi intenzív vadászat annyira lecsökkentette a cetfajok egyedszámát, hogy napjainkban már a bálnák számára a legnagyobb veszélyt az óceánok és a tengerek vizének folyamatos szennyezése jelenti. A kíméletlen vadászat és a „vízszennyezés” eredménye: az ember az iparban hasznosítható bálnafajok állományát 90-95%-ban elpusztította, bizonyos fajokat pedig – mint amilyen az atlanti-óceáni szürkebálna (még él néhány példány belőle) és a koreai szürkebálna – teljes mértékben eltűntetett a Föld felszínéről.

Forrás: Bálnák és delfinek című könyv